Bemutatkozás
Sziasztok!
A nevem Lívia, és én készítem nektek ezeket az ékszereket.
Először is szeretném megköszönni, hogy itt vagytok.
Hogy egy kicsit megismerjetek engem, és a munkáimat , mondok néhány szót arról, hogy ki is vagyok én, milyenek az ékszereim, és hogy elsősorban kiknek szólnak.
41 éves vagyok, van egy 6 éves kislányom, és egy férjem, akik rengeteget biztattak, és támogattak, hogy merjem, és tudjam a lehető legtöbb energiámat efelé a szerelem munka felé fordítani.
Szerelem munka egyrészt, mert imádom készíteni az ékszereimet, másrészt mert- és itt térjünk vissza a gyökerekhez - imádom viselni őket.
Ennél önazonosabb már nem is lehetne a „Liv Ékszerek „
Mindig is érdekelt a divat, és a színek világa. Csak olyan lelkes amatőrként, de kerestem a napi megjelenésben is a színharmóniákat.
Szerintem a divatkiegészítők ugyanolyan fontosak a megjelenésünkben, mint maga a ruha.
Egy összeillő cipő, nyaklánc, karkötő, öv, esetleg egy passzoló rúzs, körömlakk rengeteget tud dobni a megjelenésen .
Épp ezért magam is szerettem viselni színes ékszereket, cipőket . Ettől pedig csak egy kis ugrás volt, hogy én is megpróbáljak készíteni egyet.
Volt egy próbálkozásom a gyönggyel, ami szerintem meseszép lett, de az az igazság, hogy mivel teljesen autodidakta módon , a saját hibáimból tanulva, újra és újra visszaszedve, és újrakezdve készült a lánc ,mire elkészült... nos, én abba majdnem belehaltam.
Ezután színes zsinórokat kezdtem összekötni, amiket pusztán azért, hogy könnyebben tudjam beragasztani a kupakba, összekötöttem. És itt jöttem rá, hogy milyen jól is néz ki, ha szép színekkel körbetekerek valamit/bármit. Jellemzően színes selyem,pamut,és fém szálakat használok.
A Facebook oldalamon végig lehet követni a stílus váltásokat, a fejlődést (Én már nem merem visszanézni az első láncaimat
).
Két dolog viszont biztosan változatlan maradt.
Az egyik az az, hogy imádok a színekkel játszani. Legyenek azok merész, intenzív színek, vagy akár visszafogott lágy árnyalatok. A lényeg, hogy jól essen ránézni.
A másik pedig, hogy folyamatosan kísérletezek. Igyekszem új formákat, alapokat, alapanyagokat, színeket kitalálni.
Pontosan azért, mert magam is minden nap másik ékszerért nyúlok szívesen. Függ a hangulatomtól, a ruhától, élethelyzettől ... Nincs két egyforma nap, és nincs két egyforma nő. ❤
És itt el is érkeztem ahhoz a kérdéshez, hogy kiknek is készülnek a Liv Ékszerek?
Természetesen hölgyeknek! Tizenéves kortól, a nagymama korig, szerintem minden nőnek fontos a szép megjelenés.
Kinek a nap minden percében, kinek csak bizonyos alkalmakkor, de fontos, hogy ragyogjon.
Van, aki a feltűnő erős színeket, a nagy méretű statement nyakláncokat, és van, aki a visszafogott pasztell színeket, és a minimál formát, méretet keresi.
Van, akiknek a ruhatára stílusa, színvilága visszafogott, és azt a feltűnő divatkiegészítőkkel teszi különlegessé, és van, akinek a merész, színes, esetleg mintás outfithez már csak egy visszafogott pl.karkarkötő passzol.
Mi nők ennyi félék vagyunk, és ez így van jól ❤
Pont ezért (is) készítek ennyi féle különböző ékszert , és ezért van lehetőség egyéni, személyre szabott ékszerek elkészítésére is. Ez a kedvenc részem.
A tervezés.
Keress meg bátran az ötleteiddel. Ha van pl.egy esküvő, egy szülinap, egy keresztelő, vagy akár egy hivatalos megjelenés, vagy van egy konkrét ruhád, amihez már csak valami igazán egyedi, különleges személyre szabott ékszer hiányzik , akkor keress bizalommal, együtt biztosan valami nagyon különlegest fogunk alkotni.
Ha pedig valami igazán egyedi céges ajándékot szeretnél adni, az egyik típusú nyakláncomból, akár relatíve nagyobb mennyiséget is tudok készíteni, így akár céges ajándéknak is megrendelhető. Ha pl. 2-3, maximum 5 színből álló lógója van a cégednek, akkor azokból a színekből tudok készíteni egy ízléses nyakláncot, amit akár díszdobozban is tudok szállítani. Azt azért ne feledd, hogy az ékszereim kézműves termékek, így a rendelést célszerű időben leadni.
Végszóként egyet mondhatok. Mindent, amit elkészítek, őszinte elégedettséggel viselném saját magam is(viselem is
) így nyugodt szívvel merem ajánlani bárkinek .
Bármilyen kérésetek, kérdésetek, ötletetek van, forduljatok hozzám bizalommal!
Jó böngészést kívánok!
Lívia